Nébihoktatás

A TEDxDanubia Countdownon jártunk

Szeptember 20-án, Budapesten a Vígszínházban került megrendezésre a TEDxDanubia Countdown programsorozat, ahol kiállítóként a Maradék nélkül is részt vett. A rendezvény fő témája a klímavédelem és az ezzel kapcsolatos felelőségvállalás volt. Az eseményen a szünetekben az érdeklődőkkel az élelmiszerpazarlás csökkentésének fontosságáról és a helyes fogyasztói szokások kialakításáról beszéltünk.

Játékkal is készültünk, így a lelkesebbek Countdown Jengaval mérhették össze tudásukat. A játékban szó esett a komposztálásról, az élelmiszerek helyes tárolásáról és az élelmiszerpazarlással kapcsolatos általános kérdésekről is. A kisebbeket a mágneses tábla kötötte le a leginkább, amellyel a hűtő tartalmának helyes elrendezését lehetett gyakorolni. Ezen kívül a résztvevők a Maradék nélkül Instagram keretével is készíthettek fényképeket, illetve az Instagram felületünkön kitölthették a Countdown Bingónkat.

Az esemény szüneteiben sok érdeklődő megfordult a Maradék nélkül standjánál és bővítette a tudását az élelmiszerpazarlással kapcsolatban. Reméljük, hogy jelenlétünkkel színesítettük a programsorozatot, és sikerült felhívnunk a figyelmet arra, hogy a klímaválság enyhítésében az élelmiszerhulladékok csökkentésének milyen nagy szerepe van!

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább