Nébihoktatás

Ismét táborba látogattunk

Ezen a héten ismét előadást tartottunk a Budapesti Tiliana Hotel területén megrendezett napközis táborban. Az általános iskolás gyerekeknek ezúttal az élelmiszerhulladékok és az élelmiszerpazarlás legfontosabb tudnivalóit adtuk át. A több mint 100 gyermek két nagy csoportra osztva hallgathatta meg „Az élelmiszertől az élelmiszerhulladékig” című interaktív előadásunkat.

A foglalkozás során olyan kérdésekre kerestük együtt a választ, hogy miért kerülnek az élelmiszerek a szemetesbe, vagy, hogy az élelmiszerlánc mely pontjain keletkezik a legnagyobb mennyiségben élelmiszerhulladék. Nagy örömünkre több diák is tudta a helyes válaszokat, amely azt jelenti számunkra, hogy a kisiskolások nem csak érdeklődnek a téma iránt, de családjaikkal tesznek is az élelmiszerpazarlás megelőzéséért. A már jól megszokott módon, egy kvíz versennyel zártuk a foglalkozásokat, ahol a helyes válaszokért kis ajándékokkal kedveskedtünk a gyerekeknek.

Ha Ti is érdeklődtök az élelmiszerhulladékok keletkezésének csökkentése iránt, akkor látogassatok el a Maradék nélkül hivatalos oldalára, ahol többek között ahhoz is tippeket adunk, hogyan vegyük fel a harcot az élelmiszerpazarlás ellen otthonainkban.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább