Nébihoktatás

Dübörög a táborszezon: ezúttal Kecskeméten jártunk

2021. július 28-án Kecskeméten, a PEOPLE TEAM táborában tartottunk előadást „Az élelmiszertől az élelmiszerhulladékig” címmel. Örömmel láttuk, hogy a rengeteg színes, szabadon választható tematikus program közül sok táborozó az élelmiszerhulladékok témaköre iránt is érdeklődött.  

A táborlakók az előadás elején megismerkedhettek az élelmiszerlánccal kapcsolatos alapfogalmakkal, valamint a fogyaszthatósági és minőségmegőrzési idő jelentésével. Ezt követően az élelmiszerpazarlás okairól és következményeiről gazdagíthatták ismereteiket, valamint tanácsokkal is elláttuk őket, hogyan csökkenthetik a mindennapok során keletkező élelmiszerhulladék mennyiségét. Emellett szó esett a társállatok etetéséről, valamint a komposztálásról is, mint lehetséges értékmentési lehetőségekről.

A koronavírus járvány miatt előtérbe került az online vásárlás, ezért kitértünk arra is, hogyan vásároljunk tudatosan és biztonságosan az interneten. Például mit kell ellenőrizni a rendelés átvételekor.

Az előadást lezáró kvízen aktívan vett részt minden kis táborozó.  Az első kérdés sok játékoson kifogott, ugyanis a társaság több mint kétharmada úgy vélte, hogy általánosságban a nők pazarlóbbak, azonban ennek pont az ellenkezője igaz.

Amennyiben Ti is részletesebben meg szeretnétek ismerni az élelmiszerpazarlás és élelmiszerhulladékok világát, böngésszétek a www.maradeknelkul.hu és a www.nebihoktatas.hu oldalon található kiadványainkat, valamint Facebook és Instagram oldalunkat!

Érdekelne egy hasonló foglalkozás? Írj e-mailt a oktatas@nebih.gov.hu címre!

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább