Nébihoktatás

Egészséges táplálkozás

Egészségesen enni, egészségesnek lenni tananyagcsomag

Az Európai Innovációs és Technológiai Intézet a gyermekek egészséges táplálkozását támogató oktatási csomagot dolgozott ki, amelynek célja, hogy megismertesse az általános iskolás korosztállyal a táplálkozástudomány alapjait. A nemzetközi tananyag-fejlesztési projekt első szakasza 2019-ben valósult meg spanyol és olasz diákok körében, amelyhez 2020-ban Csehország, Lengyelország és Magyarország is csatlakozhatott.

Az Egészségesen enni, egészségesnek lenni projekt első szakaszát az oktatáshoz szükséges szakmai anyagok és játékok megismerésének, hazai környezetbe való illesztésének szenteltük, amely során szorosan együttműködtünk számos pedagógussal, valamint az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakembereivel. A közös munka eredményeként egy olyan átdolgozott oktatási anyag készült el, amelynek felépítése lehetővé teszi, hogy a pedagógus maga dönthesse el, milyen módon építi be az új ismereteket a diákjai mindennapjaiba, figyelembe véve az iskola igényeit, a gyermekek életkorát és a fennálló korlátozó tényezőket.

Az elkészült anyagokkal a programban résztvevő pedagógusok 2020 augusztusában, majd 2021 októberében ismerkedhettek meg. Elsőként azt az online felületet fedezhették fel, ahol a tananyag, a szükséges háttérinformációk, valamint az oktatást segítő videók kaptak helyet. Ezt követően a gyermekeknek szóló játékokat (Emésztőrendszer társasjáték, Sejt Bingó, hajtogatható kiskönyv) próbálhatták ki egy workshop keretében személyesen is, hogy a szeptembertől induló tanítási időszakban már magabiztosan adhassák át a gyerekeknek az ismereteket.

A Nébih felhívására mind a két évben nagy volt az érdeklődés szerte az országból, amelynek eredményeként 2020 év végére közel 1500, míg 2021-ben újabb 600 tanulóhoz juthatott el az üzenet: ha egészségesen eszel, egészséges leszel. A visszajelzések alapján a gyerekek nagyon élvezték a rendhagyó, játékos foglalkozásokat, amelynek köszönhetően a tanárok szívesen adták tovább kollégáiknak az elsajátított információkat, oktatási segédanyagokat.

Az elkészült oktatási segédanyagok hamarosan elérhetők lesznek az oldalon.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább