Nébihoktatás

Anyaként, pedagógusként és a településünk alpolgármestereként is nagyon fontosnak tartom a környezetünk természeti kincseinek megóvását, a tiszta rendezett környezet kialakítását, illetve ezek megőrzését. Ennek eléréséhez szükség van arra, hogy minél több lehetséges módon megtanítsuk a gyerekeket már a legkisebb kortól arra, hogy hogyan óvják a környezetüket, hogyan csökkentsék a környezetet szennyező anyagok mennyiségét már az élelmiszerek vásárlásakor, illetve felhasználásuk során. Sajnos nagyon kevés környékünkön az olyan család, háztartás, ahol a felnövekvő nemzedék otthon tapasztalatot tud szerezni a környezettudatos életvitelről. Nagy kihívásnak érzem tehát, hogy az oktatási-nevelési intézményekben ezekkel megismerkedhessenek.

Ezt a küldetést igyekszem a Nébih kiváló Oktatási Programjának, illetve egyéb saját tapasztalataim alapján minél magasabb szinten teljesíteni a helyi óvodánkban, általános iskolánkban és a középiskolánkban is, ahol dolgozom. Már eddig is - e program megismerése előtt - tettem lépéseket a környezet tisztaságának megóvásáért, hiszen polgárőr egyesületünk elnökeként szinte minden évben az óvodásokkal, iskolásokkal együtt részt vettünk különböző országos akcióban, vetélkedőkön.

Külön öröm és megtiszteltetés számomra, hogy bekapcsolódhatok a Nébih segítségével a környezettudatos, fenntartható életmódra nevelésbe az óvodás korosztálytól a felnőtt korosztályig, hiszen az egészségünk alapja az egészséges környezet kialakítása és megóvása, illetve az egészséges táplálkozás.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább