Nébihoktatás

Utcatárlat az élelmiszerpazarlás ellen

Az élelmiszerpazarlás témájáról szóló alkotásokból nyitottunk utcatárlatot 2022. augusztus 30-án II. kerület központjában. Az elgondolkodtató rajzok programunk rajzpályázatára érkezett legjobb pályaművekből kerültek ki. Az október végéig tartó utcatárlat célja, hogy a rajzok előtt elidőző járókelőket megszólítsa, és arra sarkallja őket, mielőtt legközelebb ételt dobnak ki, gondolják végig, hogyan lehetett volna megelőzni, hogy az a kukában végezze.

Az élelmiszerpazarlás az egyik legjelentősebb fenntarthatósági probléma, amely nemcsak környezeti, de erkölcsi és gazdasági kérdéseket is felvet. Magyarországon évente mintegy 1,8 millió tonna élelmiszerhulladék keletkezik. Ennek jelentős hányada – körülbelül harmada – a háztartásokban termelődik. Fejenként átlagosan 65 kg élelmiszerhulladékot termelünk évente csak otthonainkban, amelynek a fele elkerülhető lenne. Ha a teljes lakosság éves pazarlását tesszük mérlegre, akkora mennyiséget kapunk, amelyből 1 éven át félmillió ember teljeskörű étkezését biztosítani tudnánk.

Olyan problémával állunk szemben, amelynek megoldásához kivételesen nem több pénzre, hanem mindössze több figyelemre lenne szükség. Az élelmiszerpazarlás-megelőzésre fókuszáló programunk, kiemelt figyelmet fordít a gyermekkori szemléletformálásra, a jövő fogyasztóira. Nyári rajzpályázatunk célja is az volt, hogy a gyerekek megismerjék az élelmiszerpazarlás problémakörét, környezetre gyakorolt hatását és a megelőzés lehetőségeit. Felhívásunkra összesen 291 pályamű érkezett az ország 133 iskolájából, amelyek közül a legkiemelkedőbb, legelgondolkodtatóbb alkotások láthatók az utcatárlaton.

A kiállítás megnyitójával összekötött díjátadón Dr. Oravecz Márton, a Nébih elnöke a rajzok kapcsán kiemelte, hogy a kis alkotók épp úgy szemlélik az élelmiszerpazarlás problémakörét, ahogy azt mindenkinek kellene, és ez reményre ad okot a jövőre tekintve. Dr. Kasza Gyula programunk vezetője hangsúlyozta, bízik benne, hogy a pályázaton résztvevő gyerekeknek köszönhetően a rendhagyó kiállítást megtekintő felnőttek is elgondolkodnak egy pillanatra, hogyan járulhatnak hozzá a pazarlás mérsékléséhez. Az ünnepélyes díjátadó különleges vendége Kliment Hajnalka, a váci Karolina Katolikus Általános Iskola pedagógusa volt, ugyanis az egyik pályázó róla készítette rajzát, Hajni néni, az ételmentő címmel.

A kiállítás október végéig megtekinthető a II. kerületi Kitaibel Pál utca és Kis Rókus utca találkozásánál.

A pályázatra érdekezett díjazott rajzok megtekinthetőek Facebook oldalunkon is:

Alsós kategória: https://bit.ly/3e6QPh8

Felsős kategória: https://bit.ly/3TrvIpT

Különdíjasok: https://bit.ly/3QUgYy5

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább