Nébihoktatás

Vakációra készülve is Maradék nélkül

Az idei tanítási év utolsó előadásait tartották meg a Maradék nélkül munkatársai a 3. kerületi Medgyessy Ferenc Német Nemzetiségi Nyelvoktató Általános Iskolában május 28-án.

A játékos foglalkozás a nyárias melegben nagy hangzavarral járt, aminek mi csak örülni tudtunk, hiszen a gyerekek minden gondolatukat megosztották velünk a témával kapcsolatban.

Szemléletformáló előadásaink során a tanulók mindig aktívan részt tudnak venni játékainkban. Így amikor feltettük a kérdést a gyerekeknek, hogy vajon a férfiak, vagy a nők pazarolnak-e többet Magyarországon (kutatási eredményeink szerint a férfiak pazarlóbbak hazánkban) egy 4. osztályos tanuló magyarázata így szólt: mivel a lányok vékonyak, biztosan kevesebbet is pazarolnak. Ez a kijelentés jól illusztrálja Sztilkovics Zorka kutatási eredményét is, aki kutatómunkája során a gyerekek élelmiszerpazarlással kapcsolatos attitűdjeit vizsgálta.

Élménybeszámolónkkal legközelebb az egyhetes tematikus nyári táborunkból jelentkezünk, amelyen a tavaszi online kvíz versenyünk két nyertes osztálya vesz majd részt.

Azonban ne feledjétek, szeptembertől újra megosztjuk veletek előadásaink legemlékezetesebb pillanatait.

Kellemes vakációt kívánunk minden kedves tanulónak és pedagógusnak!

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább