Nébihoktatás

Innováció és tradíció a technikai nevelésben

2021. október 15-én a Technikatanárok XXV. országos konferenciáján jártunk. A három napos rendezvénynek a Hungarospa Thermal Hotel adott otthont, amelynek megnyitó napján mutathattuk be a Nébih Oktatási Programját.

Hajdúszoboszló alpolgármesterének megnyitó beszéde után előadásunkban a résztvevők megismerhették az élelmiszerbiztonsági és élelmiszerpazarlási témakörökben készült oktatási segédanyagainkat, amelyek biztos elméleti alapot jelenthetnek a különböző gyakorlati tanóráknak. Célunk az volt, hogy bemutathassuk, milyen könnyedén beépíthetik a technika óra menetébe oktatási csomagjainkat a pedagógusok. Felhívtuk a jelenlévők figyelmét a szeptemberben indult Oktatási Nagyköveti Programunkra, amelyben a megtartott előadásokkal a résztvevők krediteket is gyűjthetnek, valamint nagy eséllyel indulhatnak a Nébih Oktatási Nagykövetének címéért, illetve a fél millió forintos nyereményért.

A szakmai nap további részében szó esett a Nemzeti Alaptanterv változásairól, valamint új tankönyvek bevezetéséről, felépítéséről. A jelenlévő pedagógusok egyetértettek abban, hogy több olyan órára lenne szükség, ahol a gyerekek kreatív módon fejezhetik ki magukat, alkothatnak, nem csak a padban ülnek, jegyzetelnek, felelnek és dolgozatot írhatnak. Ötleteket is hallhattunk arra, hogy milyen alkotó tevékenységekkel lehet kitölteni a technika és tervezés tanórákat. Ilyen felvetés volt például a népművészeti mesterségek elsajátítása, iskolakertek létesítése, komposztálók elhelyezése, valamint tankonyhák létesítése.

Köszönjük, hogy ismételten részt vehettünk a rendezvényen immáron személyesen is, és reméljük, hogy a következő alkalommal újra részesei lehetünk a szakmai napnak.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább