Nébihoktatás

Élelmiszerbiztonság gyerekszemmel

Az idei évben felkeresett bennünket egy végzős óvodapedagógus hallgató, aki a szakdolgozatához és a gyakorlati oktatáshoz szerette volna felhasználni a Tiszta kézzel kiadványunkban található információkat.

A Tatai Kertvárosi Óvodában – a hallgatónak köszönhetően – a gyerekek 2 héten keresztül különböző interaktív foglalkozáson vehettek részt, amelyek között így szerepelhetett a Nébih óvodásoknak kialakított élelmiszerbiztonsági témájú játéka is. Az élménybeszámoló alapján a gyerekek nagy örömmel alkották meg a bevásárlólistát, az élelmiszereket is ügyesen a hűtőszekrény megfelelő részeire helyezték el, illetve nagyon élvezték, amikor festőszappannal próbálhatták ki a helyes kézmosás lépéseit. A foglalkozás zárásaként a gyerekek maguknak vágták ki a Tiszta kézzel kiadványban található Szuperhős igazolványokat, egyedül írták rá a nevüket, amelyeket azóta is maguknál hordanak.

Nagyon szépen köszönjük a beszámolót, örömmel olvastuk minden sorát. Sok sikert kívánunk a közelgő államvizsgához és szakdolgozat védéshez.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább