Nébihoktatás

Bátmonostor óvodásai bekapcsolódtak a Maradék nélkül rajzpályázatába

A 2022-es nyári rajzpályázatunk jelentkezési időszakában megkeresett bennünket Bátmonostor könyvtárosa és művelődésszervezője, Horváth Ildikó, hogy olvasták pályázati kiírásunk és bár általános iskolások számára hirdettük meg a rajzversenyt ők szívesen csatlakoznak és meghirdetik ovisaik számára is, mivel fontosnak tartják a témát! Nagyon örültünk, hogy ilyen lelkes közösség keresett meg minket és bár nem a hivatalos rajzpályázaton, de a saját szervezésükben a bátmonostori ovisok részt vehettek a versenyen! A pályamunkák díjazásában örömmel segítettünk és ajándékcsomagot küldtünk az ovisoknak, hogy az eredményhirdetésen minden kis művész munkája elismerésben részesüljön!

A bátmonostori óvoda a következőképpen foglalta össze a rajzpályázatra való készülődést:

„Óvodai nevelési programunk kiemelten foglalkozik a környezetvédelemmel, így a gyermekek már a tanév során megismerkedtek a víz körforgásával, a vízgazdálkodással, megismerték hogyan lehet spórolni a vízzel. Foglalkoztunk a hulladékgazdálkodás, az újrahasznosítás fogalmával, játékos foglalkozásokat szerveztünk a témában. A Föld napját, a községi könyvtár által szervezett rajzpályázattal és közös faültetéssel ünnepeltük. Ezért ismert volt a téma a számunkra és örömmel vettünk részt nagycsoportosainkkal a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal Maradék nélkül programja élelmiszerpazarlás témájú rajzpályázatán. A felkészülés során felhívtuk a figyelmet a fogyasztásunk során keletkezett hulladék mennyiségére, a hulladék megelőzés csökkentésének lehetőségeire, újrahasznosítás lehetőségeiről filmet néztünk. A film témája ötletet adott a gyermekeknek az alkotásra, mivel fontos mondanivalót érintett, mint a „válts műanyagot vászonra, helyes étkezési szokások, tudatos vásárlás, élelmiszerpazarlás megakadályozása, komposztálás, hulladékpiramis.” A gyerekek motiváltan kezdtek a rajzoláshoz és örömmel alkottak. Szebbnél szebb képek készültek, színes ceruzával és zsírkrétával ábrázoltak, melyet eljuttatunk a község könyvtárába.”

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább