Nébihoktatás

Interjú Fodor Alizzal, az Oktatási Nagyköveti Program egyik nyertesével

A munkád során is gyerekekkel foglalkozol, miért érezted úgy, hogy részt szeretnél venni a Nébih Oktatási Nagyköveti Programjában?

Úgy gondolom, hogy szélesebb körben van szükség szemléletformálásra, ami jó ha már  gyerekkorban elkezdődik. Ez a feladat nagyon fontos, hiszen ők lesznek az új generáció, akik majd felnőttként aktívan részt tudnak venni a különböző környezetvédelmi, természetvédelmi, élelmiszerbiztonsági kérdések megválaszolásában.

Milyen tapasztalatokat szereztél a Program során?

Rengeteg tapasztalatot szereztem. Számos fantasztikus élményt tudok felidézni. Az a tapasztalatom, hogy már a legkisebbek is sok ismerettel rendelkeznek az élelmiszerbiztonság területén. Ugyan ők még nem tudják, hogy mit is jelent ez pontosan, de nagyon sok jó gyakorlatot hallottam már.

Van-e javaslatod a Program/kiadványok továbbfejlesztésére? Mit csinálnál másként?

Jó lépés lenne a szélesebb körben való elterjesztés, hogy minél több óvodában, iskolában és településen megismerhessék a programot.

Számodra miért kiemelt téma a gyerekek szemléletformálása és mire hívnád fel a figyelmüket ebben a fogékony korban?

Középiskolai oktatóként sok fiatallal beszélgetek a témával kapcsolatban. Sajnos azt tapasztalom, hogy elég hiányosak az ismereteik az élelmiszerbiztonság területén, ezért már óvodás korban érdemes felkészíteni a gyerekeket ezekre a kiemelt témákra.

Pályafutásod során voltak hasonló témájú, szemléletformáló munkáid?

Igen. Középiskolai tanítások során, illetve óvodai felkérések alkalmával.

Mivel lehet motiválni egy óvodás korú gyereket arra, hogy odafigyeljen a tanulnivalókra, hogyan lehet a legjobban hatni rájuk?

Játékos formában kell velük megosztani az ismereteket. Tapasztalataim szerint ez nagyon jól működik.

Volt olyan kedves pillanat, amit a gyerekek okoztak Neked a foglalkozások során?

Számtalan ilyen kedves pillanat volt, amikor a gyerekek kifejezték az örömüket és a hálájukat. Általánosságban azt tudnám kiemelni, amikor a játékok végén odajönnek hozzám a gyerekek és megölelnek. Akkor elmondják, hogy mennyire élvezték a foglalkozást és mennyire jól érezték magukat. Ezek az élmények örömmel töltenek el.

Voltak olyan -például élelmiszerbiztonsági- információk, ami neked is újdonság volt?

Igen, természetesen voltak. Például a hűtőszekrénybe való helyes bepakolás.

Vannak-e olyan praktikák, amelyeket a saját életedben alkalmazol az élelmiszerpazarlás mérséklésére?

Persze. Például jobban odafigyelek arra, hogy minél hamarabb bekerüljenek az élelmiszerek a hűtőszekrénybe, valamint az élelmiszerek fogyaszthatósági idejére is.

A gyerekek sok energiát igényelnek, mi az, amivel feltöltődsz egy hosszú nap után?

A nap végén mindig eszembe jut a gyerekekkel eltöltött idő.  Ilyenkor felidézem, hogy mennyire érdeklődők és hálásak voltak a kicsik. Ez fantasztikus és felemelő érzés.

Folytatódik egy újabb tanév. Mi a következő cél, amit kitűztél magadnak?

Beépítem az iskolai életembe a megszerzett tapasztalatokat. Többször fogok iskolaszintű foglalkozásokat, kirándulásokat, szakmai programokat szervezni a témával kapcsolatban. Nem utolsó sorban pedig remélem, hogy minél több óvodába el tudok látogatni a közeljövőben.

Van esetleg valami, amit meg szeretnél még osztani az olvasókkal?

Nagyon örülök, hogy csatlakozhattam a programhoz. Hálás vagyok érte, hiszen sok mindent más szemszögből látok. Óriási tapasztalat volt az eddig eltöltött időszak. Büszke vagyok rá, hogy része lehettem a csapatnak és a munkának!

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább