Nébihoktatás

Eredményesen zárult az „Egészségesen enni, egészségesnek lenni” projekt

2020 elején az a megtiszteltetés ért minket, hogy az Európai Innovációs és Technológiai Intézettel közösen bevezethettük az egészséges táplálkozást támogató oktatási csomagot általános iskolás tanulók részére.

A hír hallatán elszántan kezdünk bele az oktatási segédletek fejlesztésébe, hogy a gyerekek a számukra legmegfelelőbb eszközök segítségével sajátíthassák el a táplálkozástudomány alapjait. A játékos foglalkozások kialakításában és lebonyolításában is szorosan együttműködtünk a pedagógusokkal, akik nyitottsága segítette a munkánkat abban, hogy a gyerekek számára a megfelelőbben alakítsuk át az edukációs játékokat. Az oktatási anyag rugalmasságát mutatja, hogy a pedagógusok többek közt biológia és környezetismeret órán, egészség-, és sportnapon, tehetséggondozó foglalkozáson, fenntarthatósági héten tudták felhasználni és beépíteni a játékokat, alsó és felső tagozaton egyaránt.

A projekt sikerének könyvelhetjük el, hogy számos pedagógus jelentkezett a programba, akik közül 32 jelentkezőnek tudtunk lehetőséget biztosítani a közös munkára. Rajtuk keresztül több mint 500 tanulót is elértünk, akik lelkesen adták tovább az üzenetet családtagjaiknak is: „ha egészségesen eszel, egészséges leszel”.

A foglalkozások végeztével visszajelzést is kaptunk a pedagógusoktól az elkészült anyagokról, az órák menetéről és hasznosságáról. A beszámolókból kiderült, hogy a szakmai napon történt felkészítésük és a háttéranyagok minősége megfelelőnek bizonyult, könnyedén beépítették a játékokat a tantervbe, és nehézségek nélkül ők is tovább tudták adni kollégáiknak az ismereteket. De, ami a legfontosabb, a gyerekek nagyon élvezték a játékos foglalkozásokat és a téma új megközelítését. Nekünk ez a legnagyobb siker!

Ugyan a projekt véget ért, azonban reméljük, hogy a későbbiekben is részt vehetünk még a programban és a játékok fejlesztésében.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább