Nébihoktatás

Kutatók Éjszakáján a Maradék nélkül

Szeptember 24 – 25. között került megrendezésre a Kutatók Éjszakája, amelyen a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal is részt vett, több színes eseményt felvonultatva. A Maradék nélkül program interaktív előadással készült, Élelmiszerpazarlás és ami mögötte van címmel. Lehetőség volt élőben és online közvetítéssel is részt venni a programon, amelyre közel 30-an jelentkeztek.

A Maradék nélkül programnak is egyik alappillére a kutatási tevékenység, amely elengedhetetlen ahhoz, hogy a megfelelő üzeneteket fogalmazzuk meg, és célzottan tudjuk azokat alkalmazni. Ebben a társadalomtudomány eszközei vannak segítségünkre.

Az interaktív előadáson szó volt arról, hogy mi, magyarok, hogyan állunk az élelmiszerpazarlás terén és, hogy mit tudunk tenni a pazarlás ellen, mindezt kutatási eredményeinkkel alátámasztva és gyakorlati tanácsokkal kiegészítve.

A világszerte megtermelt élelmiszerek harmada kárba vész, amely egyszerre jelent környezetvédelmi, gazdasági és erkölcsi problémát. A fejlett országokban a legtöbb élelmiszerhulladék a háztartásokban keletkezik, ez ellen pedig tehetünk egyéni szinten egy kis odafigyeléssel és tervezéssel.

Hazánkban először 2016-ban készítettünk élelmiszerhulladék-felmérést, ekkor 68 kg/fő/év mennyiséget mértünk.  Az Európai Unió által ajánlott módszertan szerint végzett kutatást 2019 végén megismételtük. Az új adatok alapján egy átlagos magyar állampolgár 65 kg élelmiszert dob a szemetesbe évente, tehát az eltelt 3 év alatt 4%-os csökkenés volt tapasztalható. Idén a mérést újra elvégezzük, amelyre már lehet jelentkezni a Maradék nélkül honlapján.

A jó hangulatú interaktív előadáson a jelenlévők aktívan részt vettek. A program végén a kötetlen beszélgetés során számos kérdés felmerült, amelyre Kasza Gyula, a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal osztályvezetője készséggel válaszolt. Reméljük a résztvevők sok új, érdekes információval gazdagodtak és emlékezni fognak a későbbiekben is a Maradék nélkül jelmondatára: Ne vegyél többet, ne főzz többet, ne szedj többet, mint amit maradék nélkül meg tudsz enni!

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább