Nébihoktatás

Vidám és érdeklődő diákok látogattak el a Nébih vetőmag laborjába

A Magyar Gyula Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola 10. osztályos, kertészetet tanuló diákjai tettek látogatást az ÉLI Központi Vetőmagvizsgálati Laboratóriumban, tanulmányi kirándulás formájában február 10-én. A 15 fős osztálynak rövid előadásban és gyakorlati bemutatókkal ismertettük a Nébih felépítését és munkájának fontosságát, valamint a hazai vetőmag-minősítés folyamatát és a laboratóriumunk szakmai hátterét.

Minden laboratóriumi egységünket végigjárhatták (tisztaságvizsgálati, csírázóképesség, magkórtan és GMO laboratórium), és a szakterületek vezetőjének segítségével betekintést nyerhettek az összes vizsgálati folyamatba. A szakmánkhoz kötődő játékos ismeretterjesztő feladatokkal is készültünk számukra: ezekben nagy örömmel vettek részt a diákok.

Sikerként értékeljük, hogy a tankönyvben tanultak mellett bemutattuk ennek a szakterületnek a gyakorlati részét, és a visszajelzések alapján kijelenthetjük, hogy sok új és érdekes információt nyújtottunk a tanulók részére.

Mindig nagy öröm kíváncsi, fiatal látogatókat fogadni az osztályunkon. Így megtaníthatjuk a jövő agrárszakembereinek, hogy a jó minőségű vetőmag az alapja az egészséges és megfelelő mennyiségű élelmiszernek, ami a Nébih elsődleges célkitűzései között szerepel.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább