Nébihoktatás

Gondolkodjunk maradék nélkül ismét a Derkovitsban!

A Fenntarthatósági Témahét alkalmat teremtett, hogy ismét ellátogassunk a budapesti VI. Kerületi
Derkovits Gyula Általános Iskolába. A mostani látogatás alkalmával a 6. osztályosok hallgathatták meg
az élelmiszerhulladékokkal és élelmiszerpazarlással foglalkozó előadásunkat.


A foglalkozások során áttekintettük az alapfogalmakat és bemutattuk a statisztikai adatokat. A
diákokat is megdöbbentette, hogy mennyire sok élelmiszer megy kárba világszerte, és milyen
környezeti és társadalmi következményekkel jár ez a jelenség. Ezt követően sorra vettünk néhány
praktikus tippet és trükköt, amelyek segíthetnek az élelmiszerpazarlás csökkentésében. Kiemeltük
például a tudatos vásárlás fontosságát, a megfelelő tárolási módszereket és a maradékok kreatív
felhasználásának lehetőségeit.


A korábbi látogatásunk során szerzett tapasztalataink alapján nem lepődtünk meg, hogy a felsős diákok
is lelkesedéssel és érdeklődéssel fogadtak minket. Az órák alatt mindig volt, aki hozzá szeretett volna
szólni a témához. Nem volt ismeretlen a téma a diákok számára: minifelmérésünkből kiderült, hogy a
gyerekek kb. harmada komposztál otthon családjával, sőt többen ismerték már a hulladékpiramist is.
Az előadás után páran odajöttek hozzánk, hogy feltegyék további kérdéseiket.


Köszönjük a meghívást és az aktivitásotokat! Bízunk benne, hogy az elhangzottak inspirálnak majd
benneteket, hogy a későbbiekben is odafigyeljetek az élelmiszerpazarlás csökkentésére.

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább