Nébihoktatás

Három a magyar igazság: Maradék nélkül ismét a Campus Fesztiválon

Idén július 19 – 23. között került megrendezésre Debrecenben a Campus Fesztivál, ahol a Nébih Maradék nélkül programja ismét kiállítóként vett részt. A rendezvény keretein belül harmadik alkalommal működhettünk együtt a Hajdú-Bihar megyei Élelmiszermentő Egyesület munkatársaival. A fesztiválozók a Nébih standjánál értékes nyereményekért cserébe tehették próbára tudásukat az élelmiszerbiztonság és az élelmiszermentés területén. A standhoz érkezők kitölthették online kvízünket vagy játszhattak a hűtős játékkal, ahol 4 olyan élelmiszert kellett megtalálnia a játékosoknak, amik nem igényelnek hűtőtárolást.

A kvízjátékot kitöltők többek között napszemüveg, hűtőmágnes, frissentartó csipesz és sörnyitó közül választhattak, a legszerencsésebbek pedig egy sorsolást követően Nébih ajándékcsomaggal gazdagodtak. Összesen 636 lelkes fesztiválozó töltötte ki a kvízt, emellett pedig sok érdeklődő játszott a „Mi nincsen a helyén?” hűtős játékkal is.

A fesztivál alatt mintegy 1500 fő látogatott a standhoz és nagy örömünkre néhány visszatérő arccal is találkozhattunk. Köszönjük, hogy idén is velünk játszottatok, reméljük jövőre ismét találkozunk a Campus Fesztiválon!

Adatkezelési tájékoztatónkban megismerheti, hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről. Weboldalunk cookie-kat (sütiket) használ a jobb felhasználói élmény érdekében, melynek biztosításához kérjük, kattintson az „Elfogadom” gombra. Elfogadom Tovább